MENÜ


KITANGÓ


Új honlapom a www.magenta.hupont.hu oldalon található meg.Szeretettel várlak oda.

 

 

 

2010.05.09.

 

Kb. 100 évvel ezelőtt Albert Einstein hosszú órákig tartó

munka után hátra dőlt székében és teljesen magába roskadt:
Atyaúristen!!!! Hogyan fogom én ezt elmagyarázni az embereknek??
A gondolatok lázasan rohangáltak a fejében, de sehogyan sem
tudta megérteni, amire rájött. Olyasmire jött rá, amiről tudta,
hogy igaz, de felfogni még neki is nehezére esett.??
Visszaemlékezett gyermekkorára, amikor is a legnagyobb élménye
az volt, amikor apja megmutatta neki, hogyan működik az iránytű.
Azonnal elkápráztatta, hogy létezik egy ERŐ, ami láthatatlanul
is képes hatni a tűre. Azóta nem hagyta nyugodni a gondolat,
hogy a világ nem csak az, amit a szemünkkel látunk.?Most pedig
rájött valamire, amiről elképzelni sem tudta hogyan lehetséges,
annyira viszont bízott a számításaiban, hogy igaznak fogadja el.
Arra jött rá, hogy sem a tér, sem az idő nem létezik.
Pusztán gondolati teremtmények.Egy hatalmas illúzió, ráadásul
olyan tökéletesen megszerkesztve, mely illúzióban mindenki
abban hihet, amiben csak akar, mindig igaza lesz. Ekkortájt
hagyta el a száját az a mondat, amit azóta sokszor idéznek tőle:
Csak két dologban hihetsz: vagy abban, hogy a világon minden
csoda, vagy abban, hogy semmi sem. Mindez 100 évvel ezelőtt
történt. Mi az, ami napjainkban történik Tudósok megállapították,
hogy az emberi DNS-ben lévő információk mindössze 3-5%-a felelős
azért, hogy a petesejt és a spermium találkozása után egy hús-vér
emberke születhessen. 95% pedig valami egészen másért felelős.
Bár, sokat hallani, hogy az ember lelki lény, de azt sehol nem
tanították, hogy 95%-ig az. Érted ezt? Amikor belenézel a tükörbe,
azt aki igazán vagy, nem is látod. Annak, aki vagy, és aki
lehetnél, mindössze 5%-át látod. Amikor Szent-Györgyi Albert
elkezdte erőltetni, hogy a tudomány kicsit nagyobb hangsúlyt
fektessen a kvantummechanika tanulmányozására, mert úgy néz
ki, hogy sokkal több dolog függ össze olyan dolgokkal, amiről
elképzelni sem tudjuk, nem csak kortársai nevették ki, de a
Magyar Tudományos Akadémia még arról is gondoskodott, hogy
ezek a cikkek eltűnjenek az életművéből, nehogy a tudós egy
nagy bohócnak tűnjön az utókor számára, akinek csak malaca
volt amiért felfedezte a C vitamint. Mostanában kezdték
el kutatni, kutatgatni a levegőben, éterben, illetve
ismeretlen dimenziókban lévő információs mezőket. Ma már
tudjuk, ha egy csoport jó kedvű, vidám ember egy légtérben
örül egymásnak, ezután pedig elhagyva a helyiséget, egy
ismeretlen lép be ugyanide, ennek az embernek is megváltozik
az érzelmi mutatója. Jobb kedve lesz pedig nem is hallotta,
nem is látta azokat, akik előtte bent voltak a teremben.
Mit jelent az, hogy ma már tudjuk? Hiszen legtöbbünk
még soha nem hallott erről! Ha ez igaz lenne, mindenhol
erről beszélnének. Ha valami fontos és igaz, akkor annak
vezércikknek kell lennie a médiában... Vagy mégsem?
A válasz: vagy mégsem. A CIA és a KGB több, mint 50 éve
kutatja azt, hogyan tudnának a távolból kutakodni mások
agyában. Hogyan lehetne kiszedni titkos információkat
több ezer kilométerre lévő emberek agyából. Ehhez nagyon
összetett pszichológiai ismeretekre és az emberi lélek
legmagasabb szinten történő tanulmányozására van szükség.
A gyalázatos kutatások legnemesebb mellékterméke az, hogy
rájöttek mi a módja annak, hogy egy ember kiteljesedett
boldog életet élhessen. Kiteljesedhessen a kreativitása,
elérhesse céljait, és kihozhasson magából mindent, ami
fontos számára. De a legfontosabb, amit felfedeztek:
ha egy ember növeli személyes tudatosságát, az hatással
van más, távolban lévő emberek tudatosságára is. Ez pedig
nagyon veszélyezteti mindenféle hatalom fennmaradását.
Magas tudatosságú, boldog, kiteljesedett életet élő
embereket nem lehet irányítani, médiával, reklámokkal
manipulálni. Nem lehet rajtuk élősködni, nem lehet rájuk
értelmetlen adókat kivetni és legfőképp nem lehet rájuk
parancsolni, hogy énekelve-dalolva, menetelve, mások
zsoldos katonájaként embereket megöljenek. Az a lelkiállapot,
ami ahhoz kell, hogy valaki az életét úgy irányíthassa,
ahogyan szeretné, kizárólag a Szeretet, Hit, Hála,
Ítélkezés-mentesség állapotában tartható fenn. Tudjátok
miért fontos a tudatosság növelése Azt mondják,
Magyarországon kb.: 7-8 millió ember rendelkezik 80-as IQ-val.
A 70-es szint pedig már az értelmi fogyatékosok kategóriáját
jelenti. Ilyen felállásban már nem is hangzik olyan jól, hogy
DEMOKRÁCIA választópolgárokkal, nem? A legtöbb ember éppen el
tudja dönteni, hogy pisilni kell, kakilni kell, fázom vagy
melegem van. Döntéseit pedig a legalacsonyabb rendű ösztönei
szintjén hozza meg. Ha egy politikus ad neki egy puszit a
választási kampány során, akkor azt jó embernek fogja tartani.
Magasabb tudatosságú társadalomban nem fordulhatott volna elő,
hogy akkor törjön ki a legnagyobb éhínség a Föld egyes országaiban,
amikor a világon pont a legtöbb élelmiszert sikerült megtermelni.
Amíg Bangladesben az emberek a saját halott gyermekeiket ették meg,
addig Oroszországban a mozdonyokat búzával fűtötték. Annyi búza
termett, hogy nem fért be a tározókba. Magasabb tudatosságú
társadalomban nem fordulhatna elő, hogy Ázsiában, több mint
40 millió, 10 év körüli gyermek dolgozzon reggeltől estig
minden nap. Hidakat, autópályákat építenek, esténként meg
vaskonténerekbe zsúfolva, bezárva várják a másnapot. Nem pénzért
dolgoznak. A szüleik azért adják be őket ide, mert addig sem
nekik kell etetniük a gyermeket. Arra ugyanis már képtelenek.
De az sem fordulhatna elő, hogy este a fotelban ülve a befektetési
tanácsadód, távol-keleti részvényeket sózzon rád, mivel azok most
extraprofittal kecsegtetnek. Tudnád jól, hogy mások kizsigerelése
árán nem akarod Te magad sem biztosítani a saját gyermeked jövőjét.
Magasabb tudatosságú társadalomban nem fordulhatna elő, ha tudjuk,
hogy a Hit, Szeretet, Hála, és Ítélkezés mentesség, mint lelkiállapot,
olyan kémiai folyamatokat képes elindítani az emberi agyakban és
kvantum szinten a világban, amelyek nagyban befolyásolják az
életben való boldogulásunkat, hogy ne ez legyen a legfontosabb
elsajátítandó tantárgy az iskolában. És ez teljesen független a vallásoktól
is.
Indiában, amikor egy gyógyító mesterré válik, két utat választhat.
Vagy elmegy az emberek közé és fizikailag gyógyítja őket, vagy
felmegy a Himalájába egy barlangba és onnan gyógyítja a világot
meditáción keresztül kvantum szinten.
Tudatosodás. Elindultunk egy úton a magasabb tudatosság felé.
Mi egyszerre választjuk az utat a Himalájába és egyszerre az
emberek felé is. Olyan út ez, amin nem a sebesség számít, hanem az,
hogy az irány jó legyen. A világ megváltoztatásával kapcsolatban
egyetlen üzenetünk van:

!!! Mindenki dolgozzon saját magán !!!

Soha ne hibáztassunk senkit. Még a politikusokat és a papokat sem. (Sokan
dolgoznak közülük is egy jobb világon.) Induljunk el befelé, és rövid
időn belül, ha nem is a helyes válaszok, de a helyes kérdések elő
fognak bukkanni. A legfontosabb kérdésekre pedig, több ezer éve
megvannak a helyes válaszok. Csak élni kell velük. Tudom, hogy a
villanyszámla meg a lakástörlesztő előteremtése teljesen eltereli
az ember figyelmét a nemesebb gondolatokról, és azok sokkal nagyobb
gondnak tűnnek pillanatnyilag, de az anyagi világban való boldogulás
is a magasabb tudatosságban keresendő. Ahogy Weöres Sándor írta, Az
Élet bevásárló-csarnokának felirata: Mihelyt NEM KELL: mindenem a
Tiéd. Ezt megérteni, sokkal magasabb tudatossági szintre van szükség.
Ha van egy nagy álmod, higgy benne, higgy a Létezés bölcsességében a
megvalósulás fontosságát illetően, kerülj a Szeretet, Hit, Hála
állapotába, ne ítélkezz mások felett és az álmod a létező legnagyobb
sebességgel indul el a megvalósulás útján!

Ember! Ébredj! Több vagy mint a pénz elé boruló ösztönlény.
A politikai és gazdasági hatalmakat nem szolgálni kell fanatikus
módon, hanem megismerni és felhasználni a szellemiséged és
tudatosságod fejlesztéséhez.
A pénz csak eszköz de nem a cél. A cél a felemelkedésed.

Egy tanítás azt mondja: nincs más dolgod az életedben, csak hogy
szeretetet adj. Csak ez kell hogy teljessé válj, minden egyéb
haszontalan.


 

 

 

2010.május 1.

 

Minden önmagától történik

Kérdező: Vajon egy dzsnyání meghal?

Maharadzs: Ő túl van életen és halálon. Amit mi elkerülhetetlennek tartunk – megszületni és meghalni – számára csupán a mozgás kifejeződése abban, ami mozdulatlan, a változásé abban, ami változatlan, a végesé abban, ami végtelen.

Egy dzsnyání számára egyértelmű, hogy semmi sem születik és semmi sem hal meg, semmi sem tartós, és semmi sem változik. Minden olyan, amilyen – örök.

K: Azt mondod, hogy egy dzsnyání túl van a dolgokon. Min van túl? A tudáson?

M: A tudásnak is megvan a maga hajnala és alkonya. A tudat belép a létezésbe, majd visszavonul. Ez megtörténik minden egyes nap, és megfigyelhető bármelyik pillanatban. Mindnyájan tudjuk, hogy néha tudatosak vagyunk, néha nem. Amikor nem vagyunk tudatosak, ez az öntudatlanság sötétségnek, vagy üres térnek tűnik számunkra.

Egy dzsnyání viszont tudja, hogy ő nem tudatos és nem is öntudatlan, hanem csupán éber. Olyan, aki tanúja az elme három állapotának, és azok tartalmának.

K: Mikor kezdődik ez a tanú állapot?

M: Egy dzsnyání számára semminek nincs kezdete vagy vége. Ahogy a só feloldódik a vízben, úgy oldódik fel minden a tiszta létezésben.

A bölcsesség mindig is tagadja a valótlant, viszont a valótlant meglátni, az az igazi bölcsesség. Ami ezen túl van, az már ki nem fejezhető.

K: Én meg vagyok róla győződve, hogy “én vagyok a testem”. Belátom, hogy olyan emberként mondom ezt, aki híján van a bölcsességnek. De mondd, mikor kezdődött az, hogy testnek érezted magad, test-elmének, elme-testnek vagy épp tiszta elmének?

M: Nem lehet a tudat kezdetéről beszélni. Maga a kezdet és az idő fogalma is a tudaton belül található. Hogy érdemben beszélhess valaminek a kezdetéről, ki kell lépned abból a valamiből. És abban a pillanatban, amikor kiléptél, rájössz, hogy ilyen dolog nincs, és nem is volt soha. Csak a valóság létezik, amely nélkül egyetlen “dolognak” sincs saját léte. Ahogyan a hullámok elválaszthatatlanok az óceántól, úgy a teljes létezés a lényünkben gyökerezik.

K: Amit tulajdonképpen kérdezni akarok tőled, itt és most, az az, hogy mikor jelent meg az “én vagyok a testem” érzés? A születésemkor? Vagy ma reggel?

M: Most.

K: De én emlékszem rá, hogy tegnap is megvolt!

M: A tegnapi nap emléke is csak most lehet.

K: Nem lehet kétséges a tény, hogy én időben létezem. Van múltam és jövőm.

M: Így képzeled te – most.

K: Kellett hogy legyen egy kezdet.

M: Most.

K: És mit mondasz a végről?

M: Aminek nincs kezdete, nem lehet vége sem.

K: De én tudatában vagyok annak, amit kérdeztem.

M: Egy hamis kérdésre nem lehet válaszolni. Azt csak látni lehet, mint hamisat.

K: Számomra ez valós.

M: Mikor tűnik valósnak? Most.

K: Igen, számomra teljesen valós – most.

M: Mennyire lehet valós a kérdésed? Az az elméd állapota. Az elme egyetlen állapota sem lehet valóságosabb, mint maga az elme. Vajon az elme valóságos? Hiszen nem más, mint állapotok halmaza, amelyek közül mindegyik átmeneti. Hogyan is tekinthetnénk valóságosnak a mulandó állapotok sorozatát?

K: Ahogy gyöngyszemek a gyöngysorban, az események egymást követik, mindörökké.

M: Azok mind ugyanazon alapelvre vannak felfűzve: “én vagyok a test”. Ez azonban maga is egy elmeállapot, ami nem tartós. Megjelenik és eltűnik, mint az összes többi állapot. A test-elme lét illúziója csak azért van jelen, mert nem vizsgáljuk meg. A nem-vizsgálat a fonal, amelyre az elme összes állapota fel van fűzve. Olyan, mint a sötétség egy zárt szobában. Ott van, de csak látszólag. Ha kinyitjuk az ajtót, hová tűnik? Sehová, hisz ott sem volt.

Az elme összes állapota, a létezés összes neve és alakja a nem-kutatásban, a nem-vizsgálatban, a képzeletben és a hiszékenységben gyökerezik. Becsületes azt mondani, “én vagyok”, de azt mondani, hogy “én ez vagyok” vagy “én az vagyok”, az az érdektelenség és az elemzés hiányának a jele, a gyengeség és a mentális letargia jele.

K: Ha minden fény, hogyan jelent meg a sötétség? Hogy lehet sötét a fény belsejében?

M: A fény belsejében nincs sötétség. Az igazi önmagunkról való megfeledkezés a sötétség. Amikor elmerülünk más dolgokban, a nem-önvalóban, mi elfeledkezünk az Önvalóról. Nincs ebben semmi természetellenes. De mi értelme az Önvalóról elfeledkezni a túlzott kötődés miatt? A bölcsesség abban áll, hogy sohasem felejtjük el, hogy az Önvaló a tapasztaló és ugyanakkor a tapasztalat mindig jelenlévő forrása.

K: Az én jelenlegi állapotomban az “én vagyok a testem” gondolat spontán jelenik meg, míg az “én vagyok a tiszta lény” gondolatot rá kell erőltetnem az elmémre, mint valamit, ami igaz, de amit meg nem tapasztaltam.

M: Igen, a szádhana (gyakorlás) abban áll, hogy folyamatosan és erősen emlékezteted magad tiszta lény állapotodra, és arra, hogy nem vagy valami egyéni, sem egyéni tulajdonságok halmaza, és még csak nem is a világegyetemet alkotó összes egyéni tulajdonság teljessége.

Minden az elmében létezik. Maga a test is rengeteg érzékszervi érzékelés beépülése az elmébe, amelyek mindegyike egy elmeállapot. Ha azt mondod, “te vagy a tested”, mutasd meg nekem.

K: Itt van, íme.

M: Csak akkor, ha gondolsz rá. Mind az elme, mind a test időszakos állapotok. Ezeknek a felvillanásoknak az összege teremti a létezés illúzióját. Keresd azt, hogy mi az állandó a mulandóban, és mi a valós a valótlanban. Ez jelenti a szádhanát.

K: Én úgy gondolok magamra, mint a testemre.

M: Gondolhatsz magadra, mint akármi, de próbáld nem bevonni a testet a képbe. Csak érzések, érzékelések és emlékek áramlása létezik. A test egy absztrakció, amit az a vágyunk teremt, hogy egységet keressünk a sokféleségben – ami végső soron nem helytelen.

K: Azt mondják, az “én vagyok a test” gondolat az elme tökéletlensége.

M: Miért beszélsz így? Az ilyen kifejezések csak problémákat okoznak. Az Önvaló minden forrása és mindennek a vége – a végső állomás. Semmi sem külső.

K: Amikor a test gondolata kényszerképzetté válik, az nem teljesen hibás?

M: Semmi sem hibás a test gondolatában, még az “én vagyok a test” gondolatban sem. De egyetlen testté behatárolni magad, tévedés. A valóságban a teljes létezés és minden alak az enyém, és a tudatomon belül található. Én nem vagyok képes leírni, hogy mi vagyok, mert a szavak csak azt írhatják le, hogy mi nem vagyok. Én vagyok, és mivel én vagyok, minden van. De én a tudaton túl létezem, ezért a tudat állapotában nem mondhatom el, mi vagyok. Mégis, létezem. A “ki vagyok én?” kérdésre nem létezik semmilyen válasz.

Egyetlen tapasztalat sem nyújthat választ erre a kérdésre, mert az Önvaló minden tapasztalaton túl található.

K: Mégis, a “ki vagyok én?” kérdésnek kell hogy legyen valami haszna.

M: Erre a kérdésre nincs válasz a tudatban, és ezért segít eljutni a tudaton túlra.

K: Íme, itt vagyok, a jelen pillanatban. Ebben a tényben mi a valóságos, és mi nem az? Kérlek, ne mondd, hogy a kérdésem hibás. Az, hogy megkérdőjelezed a kérdéseimet, nem vezet sehová.

M: A kérdésed nem hibás. Csak fölösleges. Azt mondtad: “itt és most, én vagyok”. Maradj ott: ez valóságos. Ne alakíts át egy tényt egy kérdéssé. Íme, a hibád. Te nem vagy sem a tudás, sem a tudatlanság, sem az elme, sem az anyag.

K: Nemrégen egy fiú keresett fel egy gondjával. Mondtál neki néhány szót, és elment. Vajon a segítségére voltál?

M: Természetesen.

K: Hogy lehetsz ebben ennyire biztos?

M: A segítségnyújtás a természetemből fakad.

K: Honnan tudhatod ezt?

M: Nem kell tudnom. Ez a dolog magától működik.

K: Mégis, tettél egy kijelentést. Mire alapozod?

M: Arra, amit az emberek mondanak nekem. De te vagy az, aki bizonyítékokat kérsz. Nekem nincs szükségem rájuk. A dolgokat megjavítani, ez az én természetem, amely satyam, shivam, sundaram (igazság, jóság, szépség).

K: Amikor egy ember eljön hozzád, tanácsot kér és te adsz neki, honnan jönnek ezek a tanácsok, és milyen erőn keresztül segítenek?

M: Az ember Önvalója hat az elméjére, és hozza létre benne a választ.

K: Akkor mi a te szereped?

M: Bennem az ember és az Önvalója egymásra találnak.

K: Miért nem segít az emberen az Önvalója a te közvetítésed nélkül?

M: De hát én vagyok az Önvaló! Te úgy képzelsz engem, mint különállót, innen ered a kérdésed is. Nem létezik “az én Önvalóm” és “az ő Önvalója”. Csak az Önvaló létezik, mindenki egyetlen Önvalója. A nevek és formák, elmék és testek sokaságának hatására te abba a hibába esel, hogy Önvalók sokaságát képzeled. Mindketten az Önvaló vagyunk, csakhogy te aligha vagy erről meggyőződve. Ez a beszélgetés az egyéni és egyetemes Önvalóról a tanítvány szintjén mozog. Lépj túl ezen, és ne ragadj le a kettősségnél.

K: Kérlek, térjünk vissza az emberre, aki segítségért jön hozzád.

M: Ha eljön, bizonyosan kap majd segítséget. Azért jött, mert arra rendeltetett, hogy segítséget kapjon. Nincs ebben semmi fantasztikus vagy furcsa. Én nem tehetem, hogy egyeseken segítek, másokat pedig visszautasítok. Mindazok, akik eljönnek, segítséget kapnak, mert így működik a törvény. Csak a segítség formája változik.

K: Miért kell idáig eljönnie, hogy tanácsokat kapjon? Nem kaphatja meg őket belülről?

M: Nem hallgatna rájuk. Az elméje kifelé fordul. Tulajdonképpen minden tapasztalat az elmében zajlik, és így maga a látogatás, és hogy segítséget kap, az is belül történik. Ahelyett, hogy találna egy választ önmagában, azt képzeli, hogy a válasz kívülről jön.

Ami pedig engem illet, nem létezik semmiféle “magam”, semmiféle ember és semmiféle segítségnyújtás. Mindezek csak egy felvillanás az elmében. Én vagyok a végtelen béke és csend, amelyben semmi sem jelenik meg, mert minden, ami megjelenik, el is tűnik. Senki sem jön segítségért, senki sem nyújt segítséget, senki sem kap segítséget. Mindez csak egy megnyilvánulás a tudatban.

K: Mindenesetre, a segítség ereje jelen van, és létezik valaki vagy valami, akin keresztül ez az erő megnyilvánul – nevezhetjük Istennek, Önvalónak vagy Egyetemes Tudatnak. A név nem lényeges, de a tény igen.

M: Ez a test-elme álláspontja. A tiszta elme úgy látja a dolgokat, ahogy vannak – buborékok a tudatban. Ezek a buborékok megjelennek, eltűnnek és újra megjelennek, anélkül, hogy valódi létezéssel bírnának. Nincs egyetlen ok sem, ami létrehozza őket, mert az egyes buborékoknak az összes többi oka, és mindegyik befolyásolja az összes többit. Mindegyik buborék egy test, és mindegyik test az enyém.

K: Azt akarod mondani, hogy megvan a hatalmad, hogy mindent helyesen tégy?

M: Nem létezik tőlem különálló erő. Ez a természetem sajátja. Nevezheted kreativitásnak. Egy darab aranyból sok ékszert készíthetsz, de mindegyik arany marad. Hasonlóan, bármilyen szerepet töltsek is be, mindig az maradok, aki vagyo*K:* a mozdulatlan, megingathatatlan és független “én vagyok”. Amit te világegyetemnek, természetnek nevezel, az én spontán kreativitásom megnyilvánulása. Nem érdekes, mi történik, a dolgok történnek. A természetem azonban olyan, hogy minden örömben ér véget.

K: Ismerem egy fiú esetét, aki megvakult, mert az elmebeteg anyja metilalkoholt itatott vele. Kérlek, segíts rajta. Te egyértelműen tele vagy együttérzéssel, és nyilván szeretnél segíteni. Hogyan segíthetsz rajta?

M: Az ő esete beíródott a tudatba. Kitörölhetetlenül ott marad. A tudat dolgozni fog.

K: Változtat valamin az, ha megkérlek, hogy segíts rajta?

M: A kérésed része a fiú történetének. Mivel ő megvakult, te megkérsz engem. Nem tettél hozzá semmit a dologhoz.

K: De a te segítséged egy új tényezőt jelent majd.

M: Semmiképpen sem, minden benne foglaltatik a fiú megvakulásában. Minden benne van – az anya, a fiú, te, én és az összes többi ember. Ez egy egyedi esemény.

K: Azt akarod mondani, hogy még a mi beszélgetésünk a fiú esetéről is eleve elrendelt volt?

M: Hogyan lehetne másképp? Minden dolog tartalmazza a saját jövőjét. A fiú megjelenik a tudatban. Én azon túl vagyok. Én nem irányítom a tudatot. Tudom, hogy a felébredt tudat természetének része, hogy megjavítsa a dolgokat. Engedd, hogy a tudat gondoskodjon a teremtményeiről! A fiú elkeseredése, a te szánalmad, az én hallgatásom és a tudat, amely cselekszik – mindezek egyetlen eseményt alkotnak. Ne válaszd szét alkotóelemekre, hogy aztán kérdéseket tégy fel.

K: Milyen furcsán működik a te elméd!

M: Te vagy a furcsa, nem én. Én normális vagyok és épelméjű. Én olyannak látom a dolgokat, amilyenek valójában, és ezért nem félek tőlük. Te viszont félsz a valóságtól.

K: Miért félnék?

M: A saját magaddal szembeni tudatlanságod az, amely a félelmet kiváltja, és amely ugyanakkor tudatlanná tesz a saját félelmeddel szemben. Előbb döntsd le a tudatlanság falát.

Az emberek azért félnek a haláltól, mert nem tudják, mi a halál. A dzsnyání meghalt, mielőtt meghalna, és látta, hogy nincs semmi, amitől félnie kellene.

Abban a pillanatban, amikor megismered valódi lényedet, már nem félsz semmitől. A halál szabadságot és erőt ad. Hogy a világban szabad lehess, meg kell halnod a világ számára. Akkor a világegyetem a tiéd lesz, a testeddé válik, kifejeződéssé és eszközzé. Az abszolút szabadság boldogsága felülmúl minden szót. Másrészt, aki fél a szabadságtól, nem képes meghalni.

K: Nem azt akarod mondani, hogy aki nem képes meghalni, az élni sem képes?

M: Fogalmazz, ahogy akarsz. A kötődés rabszolgaságot jelent, a függetlenné válás szabadságot. A sóvárgás azt jelenti, hogy rabszolgaként dolgozol.

K: Úgy értsem, hogy ha te megmenekülsz, a világ is megmenekül?

M: Egészként, a világnak semmi szüksége a megmentésre. Az ember hibázik és keserűséget teremt. Amikor eléri a tudatosság szintjét – egy dzsnyání tudatszintjét – az ember jó útra tér. Ilyen a dzsnyání természete.

K: Mi figyelemmel kísérhetjük, amit úgy neveznek, hogy szellemi fejlődés. Egy önző ember vallásossá válik, önfegyelemre tesz szert, gondolatai és érzései kifinomulnak, spirituális gyakorlatba kezd, megvalósítja valódi lényét. Egy ilyesféle fejlődés vajon a kauzalitás törvénye szerint működik, vagy teljesen véletlen?

M: Az én nézőpontomból minden magától történik, teljesen spontán módon. Az ember azonban azt képzeli, hogy egy cél érdekében dolgozik. Mindig egy jutalmat tart szem előtt, és arra törekszik, hogy azt elérje.

K: Egy műveletlen, fejletlen ember nem dolgozik fizetség nélkül. Nem igazságos ösztönzést nyújtani neki?

M: Úgyis létrehozza majd a saját ösztönzéseit. Ő nem tudja, hogy a növekedés a tudat természete szerint való. Ő célról célra halad majd, és különféle guruk után szaladgál, hogy vágyait beteljesítse. Akkor, amikor saját lénye törvényeinek megfelelően, megtalálja a visszavezető utat (_nivritti_), feladja majd az összes célt, mivelhogy világi érdekei megszűnnek. Ő nem vágyik és nem vár már semmit sem a többiektől, sem önmagától. Meghal minden számára, és Mindenné válik.

Nem akarni semmit és nem tenni semmit – ez a valódi teremtés! Látni, amint a világegyetem megjelenik, és elmerül a szívedben, ez egy csoda.

K: A belső erőfeszítés nagy akadálya az unalom. A tanítvány elunja magát.

M: A tehetetlenség és a nyugtalanság (_tamasz_ és radszasz) együtt dolgoznak, hogy elfedjék a tisztaságot és a harmóniát (_szattva_). Mielőtt a szattva megjelenhetne, a radzsaszt és a tamaszt le kell győzni. Minden eljön a maga idején, teljesen önként.

K: Akkor nincs is szükség erőfeszítésre?

M: Amikor az erőfeszítésre szükség lesz, az megjelenik majd. Amikor az erőfeszítés hiánya lesz lényeges, az fog megmutatkozni. Nem kell emiatt felforgatnod az életedet. Elégedj meg azzal, hogy vele együtt haladj, és szenteld magad teljes mértékben a pillanatnyi feladatnak – ez pedig a most halála a most számára. Mert élni annyi, mint meghalni. Halál nélkül nem lehet élet.

Ragaszkodj ahhoz, ami lényeges: a tény, hogy a világ és az Önvaló egyek és tökéletesek. A te hozzáállásod az egyetlen, ami hibás, és helyreigazításra szorul. Ez a folyamat, vagy ez a helyreigazítás az, amit te szádhanának nevezel. Úgy jutsz el ehhez, ha véget vetsz a közönyösségnek, és minden energiádat arra használod, hogy utat nyiss a tisztaság és a könyörületesség számára. Valójában ezek az elkerülhetetlen növekedés jelei.
Ne félj, ne állj ellen, ne halogass. Légy, ami vagy. Nincs semmi, amitől félned kellene. Bízz, és próbálkozz. Éld meg őszintén a tapasztalataidat. Add meg valódi lényednek az esélyt, hogy alakítsa az életedet. Nem fogod megbánni.



Mindaz, amire szükséged van, egy csendes elme

...

M: Amikor az elmét távol tartod az elfoglaltságaitól, megnyugszik. Ha nem zavarod meg ezt a nyugalmat, és elmerülsz benne, felfedezed, hogy fény és szeretet járja át, amelyeket még sohasem tapasztaltál. És mégis, azonnal felismered őket, mint igazi természetedet. Amint egyszer mindezt átélted, nem leszel többé ugyanaz az ember. Az elme, amely minden szabályt semmibe vesz, megszakíthatja ezt a békét, és elhomályosíthatja az átélést, de azok bizonyosan visszatérnek, ha az erőfeszítést fenntartod. Egészen addig a napig, amikor minden lánc elszakad, az illúziók és a kötődések megszűnnek, és az élet a lehető legmagasabb fokon a jelenben összpontosul.

K: Min változtat mindez?

M: Az elme nincs többé. Csak a cselekvő szeretet marad.

K: Honnan ismerem fel ezt az állapotot, ha bekövetkezik?

M: Nem ismered majd többé a félelmet

A tapasztalat nem valóságos

Maharadzs: A kereső az, aki önmagát keresi. Hamar rájön, hogy ő nem lehet a saját teste. Amint az “én nem vagyok a testem” meggyőződés olyan szilárdan bevésődik, hogy ő már nem képes a testért és a test nevében érezni, gondolkodni és tenni, felfedezi, hogy ő az egyetemes lény, aki megismer és cselekszik, hogy ő, és rajta keresztül az egész világegyetem valódi, tudatos és aktív. Ott van a probléma szíve. Lehetsz egy tudatos test, és a körülmények rabja, vagy maga az egyetemes tudat, és teljesen ura minden eseménynek.

Mégis, a tudat, legyen az személyes vagy egyetemes, nem az én igazi lakóhelyem. Én nem vagyok benne, ő nem az enyém, benne nem létezik semmiféle “én”. Én azon túl vagyok, bár nem könnyű elmagyarázni, hogyan lehet valaki egyszerre sem tudatos, sem öntudatlan, hanem egyszerűen csak túl. Én nem mondhatom, hogy Istenben vagyok, vagy Isten vagyok. Isten az egyetemes fény és tudat, az egyetemes tanú. Én túl vagyok még az egyetemesen is.

Kérdező: Ez esetben nincs sem neved, sem alakod? Miféle létezés a tiéd?

M: Én vagyok, ami vagyok, sem alakkal, sem alak nélkül, sem tudatosan, sem öntudatlanul. Én mindezen kategóriák fölött létezem.

K: Te a neti-neti (sem ez, sem az) megközelítést használod.

M: Engem nem találhatsz meg, csak a tagadáson keresztül. Én éppúgy vagyok minden dolog, mint egyik sem. Sem egyik, sem mindegyik. Ezek a meghatározások a világegyetem Urára érvényesek, nem rám.

K: Azt akarod mondani, hogy semmi vagy?

M: Ó, nem! Én teljes és tökéletes vagyok. Én vagyok a létezés lényege, a megismerés lényege, a boldogság teljessége. Nem szűkíthetsz le engem az űrre!

K: Ha te a szavakon túl vagy, miről beszélgetünk? Metafizikai szemszögből, amit mondasz merev. Nincs benne semmiféle belső ellentmondás. De számomra egy csepp táplálék sincs abban, amit mondasz. Teljesen túl van az én legégetőbb szükségleteimen. Mikor én kenyeret kérek, te drágaköveket adsz. Kétségtelenül szépek, de én éhes vagyok.

M: Egyáltalán nincs így. Én pontosan azt adom neked, amire szükséged van – az ébredést. Te nem vagy éhes és nincs szükséged kenyérre. Neked megállásra, szünetre, felhagyásra, felszabadulásra van szükséged. Amiről te azt hiszed, szükséged van rá, nem az, ami neked kell. A valódi szükségleteidet én ismerem, nem te. Szükséges, hogy újra megtaláld azt az állapotot, amiben én vagyok – a természetes állapotodat. Bármi más, amire gondolni tudsz, nem más, mint képzelődés és akadály. Higgy nekem, semmi másra nincs szükséged, csak arra, hogy az légy, ami vagy. Azt képzeled, hogy azzal válsz értékesebbé, ha szerzel. Mintha az arany azt képzelné, hogy ha rezet adnak hozzá, javul a minősége. Elegendő a megszabadulás, a megtisztulás, a lemondás mindarról, ami a természetedtől idegen. Minden más csak hiúság.

K: Könnyebb mondani, mint megtenni. Egy ember hasgörcsökkel jön hozzád, és minden, amit mondani tudsz az, hogy ürítse ki a gyomrát, hányjon. Persze, értelem híján nem lesznek többé problémák. De az értelem ott van, teljesen kézzelfoghatóan.

M: Az értelem mondja neked, hogy az értelem ott van. Ne hagyd magad becsapni. Az összes vég nélküli érvet az értelemről, az értelem maga hozza létre, a saját maga védelme, folytonossága, és terjeszkedése érdekében.

Az értelem fondorlatainak és vergődéseinek kategorikus visszautasítása az, ami elvezet téged az értelmen túlra.

K: Én csak egy alázatos kereső vagyok, míg te magad vagy a Legfelső Valóság. A kereső most a Legfelsőhöz közeledik, hogy felébresszék. Mit tesz a Legfelső?


A személy, a tanú és a Legfelső

Kérdező: Magunk mögött tudhatjuk a toxikománia hosszú történetét, leginkább a drogok révén, amelyek a tudat kitágítását szolgálják. Nekik köszönhetően magtapasztaltunk más tudatállapotokat, emelkedetteket vagy közönségeseket, és arról is meggyőződtünk, hogy nem bízhatunk a drogokban. Hogy hatásuk a legjobb esetben is mulandó, a legrosszabb esetben pedig elpusztítják a szervezetet és a személyiséget. Most új eszközöket keresünk, hogy fejlesszük a tudatot és a transzcendenciát. Azt akarjuk, hogy keresésünk gyümölcsei a mieink maradjanak és életünket gazdagítsák, ahelyett, hogy halvány emlékekké és tehetetlen megbánássá váljanak. Ha Indiába érkezve a spiritualitás alatt önmagunk vizsgálatát és fejlesztését értjük, a mi céljaink határozottan spirituálisak. Elhagytuk a boldog hippik korszakát. Most komolyan gondoljuk, hogy fejlődni szeretnénk. Tudjuk, hogy a valóság létezik, hogy megtalálható, de nem tudjuk, hogyan érjük el, és azt sem, hogyan maradjunk meg benne. Nincs szükségünk meggyőzésre, csak az útmutatás hiányzik. Tudsz nekünk segíteni?

Maharadzs: Nem segítségre van szükségetek, hanem tanácsokra. Amit kerestek, már bennetek van. Vegyétek az én esetemet. Én nem tettem semmit az önmegvalósításért. A Mesterem azt mondta, hogy a valóság bennem van. Én magamba néztem, és megtaláltam ott, épp ahogy ő mondta. Meglátni a valóságot éppolyan egyszerű, mint meglátni az arcodat egy tükörben. Épp csak a tükör tiszta, és hű képet kell hogy adjon. A valóság tükrözéséhez olyan értelem kell, amely nyugodt, amelyet nem torzítanak vágyak és félelmek, amely mentes elvektől és véleményektől, amely minden szinten tiszta. Legyetek tiszták, nyugodtak és éberek, és ne kötődjetek. A többi majd jön magától.

K: Szükséged volt tehát az értelmed megtisztítására és megnyugtatására, mielőtt rájöttél az igazságra? Hogyan csináltad?

M: Nem csináltam semmit. Egyszerűen csak megtörtént. Folytattam az életem, a családom szükségleteivel törődtem. A Mesterem sem csinált semmit. Minden természetes módon történt, úgy, ahogyan ő előre jelezte.

K: A dolgok nem történnek csak úgy! Minden dolognak kell hogy legyen egy oka.

M: Minden, ami történik, oka mindennek, ami történik. Az okok megszámlálhatatlanok, az egyetlen ok gondolata illúzió.

K: Kellett végezned valami konkrét gyakorlatot – meditációt, vagy jógát. Hogy mondhatod, hogy a megvalósulás magától jött?

M: Semmi határozottat nem tettem. Nem csináltam mást, csak éltem az életem.

K: Ezen csodálkozom!

M: Én is csodálkoztam rajta! De végül is mi volt ebben annyira meglepő? A Mesterem szavai igaznak bizonyultak. És mi van abban? Ő jobban ismert engem, mint én saját magamat, ez minden. Miért keresünk okokat? A legelején valamelyest az “én vagyok” érzésével foglalkoztam, és adott időt szántam erre, de ez minden. Nem sokra rá a Mesterem meghalt, én folytattam az életemet. A szavai pontosnak bizonyultak. Ez minden. Mindez egyetlen folyamatot alkot. Ti hajlamosak vagytok időben elkülöníteni a dolgokat, és aztán okokat keresni.

K: Mi most a te munkád? Mit csinálsz?

M: Te azt képzeled, hogy lenni és cselekedni ugyanaz a dolog. Ez nem így van. Az értelem és a test mozgásban és változásban van, és meghatározza más értelmek és testek mozgását. Ez az, amit cselekvésnek nevezünk. Én úgy látom, hogy a cselekvés természete szerint cselekvést szül, akár a tűz, amely önmagát táplálja az égés által. Én nem cselekszem, és nem vagyok más cselekvésének oka sem. Én minden történés időtlen Tudata vagyok.

K: A te értelmedben, vagy más értelmekben is?

M: Csak egyetlen értelem létezik, amely hemzseg a gondolatoktól: “én ez vagyok, én az vagyok, ez az enyém, az az enyém”. Én nem vagyok az értelem, sohasem voltam, sohasem leszek.

K: Hogy jött létre az értelem?

M: A világot anyag, energia és intelligencia alkotja. Ezek különféleképpen nyilvánulnak meg. A vágy és az értelem teremti a világot, az intelligencia pedig kibékíti e kettőt, és létrehozza a harmónia és béke érzését. Számomra minden csak történik. Tudatos vagyok, de ez nem befolyásol.

K: Nem lehetsz tudatos anélkül, hogy befolyásoljon. Itt ellentmondás van a fogalmak között. Minden érzékelés változást jelent. Amint megtapasztaltál egy érzést, az emlékezet nem engedi meg, hogy visszatérj az előző állapotodhoz.

M: Valóban, ami az emlékezethez hozzáadódik, nem törölhető ki egykönnyen. De bizonyosan megtehető, és én tulajdonképpen nem is csinálok mást egész idő alatt. Mint egy madár, amelyet szárnyai hordoznak, nem hagyom magam mögött egyetlen lépés nyomát sem.

K: Vajon a tanúnak van neve és formája, vagy túl van mindkettőn?

M: A tanú csak egy pont a tudatban. Névtelen és alaktalan. Hasonlít a Nap visszatükröződéséhez egy harmatcseppen. A harmatcseppnek van neve és formája, de a kis fénypont a Naptól származik. A csepp tisztasága és simasága szükséges a tükröződéshez, de önmagában ez nem elegendő.

Hasonlóan, az értelem tisztasága és csendje szükséges ahhoz, hogy a valóság benne tükröződjön, de csak ezek nem elegendőek. Ezen felül léteznie kell a valóságnak. Viszont, lévén, hogy a valóság örökké jelen van, a hangsúly a szükséges feltételeken van.

K: Lehetséges, hogy az értelem tiszta legyen és csendes, mindazonáltal, ne legyen semmiféle tükröződés?

M: Létezik a sors, amit figyelembe kell venni. A tudattalan a sors uralma alatt áll; tulajdonképpen ő maga a sors. Lehet, hogy egyeseket várakozásra kötelez. De bármily nehéz is legyen a sors keze, türelemmel és önuralommal eltávolítható. Az egység és tisztaság eltörli az akadályokat, és a valóság képe megjelenik az értelemben.

K: Hogy sajátítható el az önuralom? Én olyan gyenge jellem vagyok.

M: Értsd meg előbb, hogy te nem vagy az a személy, akinek magadat hiszed. Ami gondolod hogy vagy, nem más, mint szuggesztió és képzelet. Nincsenek szüleid, nem születtél, és nem is halsz meg. Elhiheted nekem, amikor ezt mondom, vagy vizsgálódás és tanulmányozás után is eljuthatsz idáig. A teljes hit útja gyors, a másik lassú, de biztos. Mindkettőt a tettek kell hogy igazolják. Tégy a szerint, amint igaznak hiszel – ez az igazság felé vezető út.

K: A sors és a kiérdemelt igazság nem ugyanazt a dolgot jelentik?

M: De igen, mindkettő a tudattalanban játszik szerepet. A tudatos érdem nem más, mint hiúság. A tudatosság mindig az akadályok tudatosítása. Mikor nincsenek többé akadályok, túllépünk rajta.

K: Vajon annak megértése, hogy én nem vagyok a testem, megadja nekem az erősebb jellemet, ami az önuralomhoz kell?

M: Mikor tudni fogod, hogy nem vagy sem a tested, sem az értelmed, azok többé már nem uralkodnak fölötted. Követni fogod az igazságot, bárhová vezessen is, és mindent megteszel, ami szükséges, bármi is legyen az ár.

K: Szükséges a tett az önmegvalósításhoz?

M: A megvalósuláshoz a megértés a lényeges. A tett csupán alkalomszerű. Az ember, akinek megértése szilárd, nem tartózkodik a tettektől. A tett az igazság próbája.

K: Szükségesek a próbák?

M: Ha nem veted alá magadat egyfolytában próbáknak, nem leszel képes különbséget tenni valóság és fantázia között. A megfigyelés és a szigorú értelem segítenek bizonyos mértékben, a valóság azonban ellentmondásos.

Honnan tudod, hogy elérted a megvalósulást, ha nem figyeled meg gondolataidat és érzéseidet, szavaidat és tetteidet, és ha nem csodálkozol el azokon a változásokon, amelyek benned létrejönnek, anélkül, hogy a miérteket és hogyanokat tudnád? Éppen mivel ezek a változások annyira meglepőek, fogod tudni, hogy valódiak. Az előrelátható és a remélt ritkán valóságos.

K: Hogyan jön létre a személy?

M: Éppen úgy, ahogyan az árnyék megjelenik, ha a fény találkozik a testtel, a személy is létrejön, amikor a tiszta öntudatot elhomályosítja az “én vagyok a test” gondolata. És hasonlóan, ahogy az árnyék is változik a talaj alakjának és helyzetének függvényében, a személy is látszólag örül és szenved, pihen és küszködik, talál és elveszít, annak megfelelően, amit a sors megszabott.

Amikor a test nincs többé, a személy teljesen és visszavonhatatlanul eltűnik. Csak a tanú marad, és a Nagy Ismeretlen.

A tanú az, aki azt mondja: “Én ismerek”. A személy azt mondja: “Én cselekszem”. Értsd meg, hogy azt mondani “én ismerek”, nem hamis, csupán behatárolt. De azt mondani “én cselekszem”, teljességgel hamis, mivel nincs senki, aki cselekedne. Minden önmagától történik, beleértve a gondolat megjelenését, is a cselekvést.

K: Akkor mi a tett?

M: A világegyetem tele van tettekkel, de nincs senki, aki tenne. Számtalan személy létezik, kicsik és nagyok, egyesek nagyon nagyok, akik az azonosulás miatt úgy képzelik, ők cselekszenek, de ez mit sem változtat azon, hogy a tettek világa (_mahákadash_) egy egységes egészet alkot, amelyben minden mindentől függ, és minden mindent befolyásol. A csillagok mélyen hatnak ránk, és mi hatunk a csillagokra. Hagyd el a cselekvést a tudat kedvéért, hagyd meg a testnek és az értelemnek; ez az ő világuk. Maradj a tiszta tanú, amíg majd a tanú képe is feloldódik a Legfelsőben.

Képzelj el egy sűrű erdőt, tele hatalmas fákkal. Egyikből egy tábla készül és egy kis ceruza, amellyel írni lehet rá. A tanú elolvassa az írást, és tudja, hogy míg a ceruza és a tábla valamilyen módon az erdőhöz köthető, magának az írásnak ahhoz nincs semmi köze. Az írás teljesen különálló, és ha eltűnik, annak nincs semmi jelentősége. A személyiség feloldódását mindig egy nagy megkönnyebbülés követi, mintha egy nagy tehertől szabadultunk volna meg.

K: Mikor azt mondod, az állapot, amelyben élsz meghaladja a tanút, milyen tapasztalat hatására mondod ezt? Miben különbözik ez attól az állapottól, amelyben csak a tanú létezik?

M: Olyan mintha egy festett anyagot kimosnál. Kezdetben a rajz elmosódik, utána a háttér is elhalványul, és végül a szőttes egyszínű lesz, fehér. A személyiség átadja a helyét a tanúnak, majd a tanú is távozik, és megmarad a tiszta Tudat. Az anyag fehér volt kezdetben, és fehér lett végül. A rajzok és színek megjelentek – egy időre.

K: Létezhet tudat tárgy nélkül?

M: Mikor a tudatnak van egy tárgya, úgy nevezzük tanú-állapot. Mikor vágyak vagy félelmek hatására önmagát a tárggyal azonosítja, ezt az állapotot hívjuk személynek. A valóságban csak egyetlen állapot létezik. Amikor ez az önazonosulás miatt eltorzul, személynek nevezzük. Amikor a létezés érzése színezi ki, az a tanú. Amikor színtelen és határtalan, a Legfelsőnek nevezzük.

K: Én folyton nyugtalannak érzem magam, örökké tele vágyakkal, remélek, keresek, találok, örülök, elfordulok, újra keresek. Mi tart engem ebben a forrongásban?

M: Te önmagadat keresed, anélkül, hogy tudnál erről. Törekszel arra, hogy azt szeresd, ami szeretetre méltó, amit tökéletesen lehet szeretni. A tudatlanság miatt te ezt a kettőség és az ellentétek világában keresed. Amikor megtalálod majd önmagadban, a keresésed véget ér.

K: Mindig is létezni fog ez a szörnyű világ, amellyel harcolnom kell?

M: Nem tudhatod. Igaz, hogy a teljes megnyilvánulás az ellentétek világában létezik. Öröm és fájdalom, jó és rossz, nemes és alantas, haladás és visszafejlődés, pihenés és küzdelem – mindezek jönnek és tovatűnnek – és amíg létezni fog egy világ, az ellentmondások is ott lesznek. Létezhetnek a tökéletes harmónia, boldogság és szépség időszakai, de csak egy adott időre. Ami tökéletes, visszatér minden tökéletesség forrásához, az ellentétek játéka pedig tovább folytatódik.

K: Hogy érhetem el a tökéletességet?

M: Légy csendes. Végezd el feladataidat a világban, de magadban maradj nyugodt. Akkor minden eljön hozzád. Ne alapozz a munkára az önmegvalósításért. Lehet, hogy hasznos mások számára, de nem neked. A remény értelmed csöndjében és szíved nyugalmában lakozik. A megvalósult emberek nagy nyugalomnak örvendenek.

 

 

2010.03.27.
Talán megfontolandó!

Míg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ és vonalakat karcolt az autó oldalára. Haragjában a férfi megfogta a gyermek kezét és többször ráütött, nem ismerve fel, hogy a franciakulccsal üti. A kórházban a gyermek elveszítette az összes ujját a törés miatt. Mikor a gyermek meglátta az apját , szemében fájó tekintettel, ezt kérdezte: Apa ...tovább »mikor fognak visszanőni az ujjaim? Az apa felismerve tettének súlyát, szólni sem tudott. Visszament az autójához és többször belerúgott. Saját cselekedetétől feldúlva leült az autó elé és a karcolásokat nézte. A gyermek azt írta: "SZERETLEK APA!" A tárgyak használatra vannak, az emberek szeretetre! A probléma a mai világban az, hogy az EMBEREK VANNAK HASZNÁLVA ÉS A TÁRGYAK SZERETVE! Legyünk óvatosak és tartsuk emlékezetünkben ezt a gondolatot: A tárgyak azért vannak, hogy használjuk, az emberek pedig hogy szeressük őket!
Szebb Jövőt!

 

 

 

 

2010.03.14.

 

,,……A nagy többség sodródik az élettel,kielégítetlenül,szédelegve,összetörve , vagy bizonytalanul. Mindenkinek meg kell tanulnia kézben tartani életét és elkezdeni eltökélten, határozottan, saját maga kell, hogy felépítse életét. Nem élhetjük mások életét. Senki sem fejezheti ki a másik életét a, másik számára, mint ahogyan azt sem mondhatja meg , hogy a másik hogyan fejezze ki saját életét.,, Amint az Atyának élete van önmagában, úgy adta a fiúnak is, hogy élete legyen önmagában…”
A lélek ezt nem ismeri fel, és csak sodródik, mert az élet igazi célja Isten önmagán belül való kifejezésének kiváltságában és lehetőségében nyilvánul meg. Isten célja az emberel az, hogy az ember most és a jövőben Isten ÖNÖN képe és hasonlóága legyen. Az embernek szent céljává kellene tennie az életben annak kifejezésre juttatását, amit Isten gondolt el számára.
Az ember csupán akkor képes teljes erejében kibontakoztatni, ha az igaz eszménykép, igaz cél vezérli életében. A mag csak akkor tud kihajtani, ha biztosan áll a talajban. A belső isteni erő csak akkor tud valódi kívánságot teremni, amikor az biztosan rögzült az ember lelkében. Mindannyiunknak tudni kell, ahogyan Jézus is tudta, hogy kifejezésre irányuló első spirituális ösztönzés a tiszta vágy arra, hogy kifejezzünk…..”


 

 

 

 

2010.03.11.

 

"Legyen ma béke belül. Bízz abban, hogy pontosan ott vagy, ahol lenned
kell. Ne feledkezz meg a végtelen lehetőségekről, amelyek a hitből
születnek benned és másokban. Használd azokat, amiket adnak neked, és
add tovább a szeretetet, amelyet kapsz. Légy elégedett önmagaddal, úgy
ahogy vagy. Hagyd ezt a tudást
beépülni a csontjaidba, és add meg a
lelkednek az éneklés, a tánc, az ima és a szeretet szabadságát. Ez
mindannyiunk számára létezik.. "

 

 

 

 

2010.03.07.

 

,, ... Amit kifejezünk az visszahat ránk, olyan bizonyosan, ahogyan azt kifejeztük. Tehát  csak a jót fejezzük ki, ennek megfelelően csak az tér vissza hozzánk. Miközben a jót fejezzük ki, folytonosan annak termését aratjuk le...."

 

Asztali nézet